Élménypulzus

Örömmámor Miskolcon

Cinefest

2018. január 09. - Konika

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomámnak nagyon sok gyakorlati haszna nem volt (televíziózást tanultam, de nem tv-zem), azonban kétségtelen, hogy hatással volt az életemre: egyrészt voltak olyan tanáraim, akiknek a világlátása, gondolkodása óriási befolyással bírt arra, hogy milyen ember lett belőlem, hogy én magam is hogy gondolkozom alapvető kérdésekről. Másrészt a filmek iránti őrült szerelmem is innen gyökerezik: Báron György tanár úr filmelmélet óráiból, néhány alapszintű vágás órából, és az akkori filmfesztivál látogatásokból. Utólag fogalmam sincs, miért nem eveztem át a filmezés világába, hiszen egy karnyújtásnyira volt tőlem – késő bánat. Azt sem tagadom, hogy vígjátékokra és akciófilmekre nagyon ritkán váltok mozijegyet, sokkal inkább keresem a mondanivalóval rendelkező filmeket, vagy azokat a történeteket, amelyekben magamra vagy a környezetemre ráismerek.

A hosszú bevezetőmhöz még hozzá tartozik, hogy miskolci születésű vagyok, így a filmszeretetem és a miskolci Cinefest filmfesztiválon való jelenlétem már évek óta biztosra vehető.

Semmilyen aktualitása nincs annak, hogy most egy általános rajongó bejegyzést teszek a filmfesztivállal kapcsolatban, hiszen maga a fesztivál hagyományosan szeptemberben kerül megrendezésre.

Kb 3-4 éve voltam ott először, akkor csak véletlenül: éppen hazalátogattam a szüleimhez, akik szintén szeretik a filmeket, és mesélték, hogy fesztivál van, ráadásul ingyen (!) lehet menni, este nézzünk meg egy filmet. Kicsit furcsa volt ott állni a terem előtt, várni, hogy beengedjenek, és sietve lecsapni egy szabad székre, azonban a hangulat mégis elkapott. Tényleg fesztiválon éreztem magam, mint régen, egyetemista koromban: kifejezetten bírom, hogy a filmeket felvezetik pár frappáns mondattal (pláne, ha nem papírból olvas fel egy hostess lány), és az sem mellékes, ha utána van lehetőség akár az alkotókat megismerni, akár egy beszélgetésen részt venni.

2015-2016-ban már úgy készültem, hogy szeretnék legalább 2-3 napot Miskolcon lenni és filmeket nézni. Szerencsés voltam, sikerült.

2017-ben előre úgy terveztem, hogy egy egész hetet filmnézéssel tölthessek, így időzítettem a szabadságomat (a nyaralás terhére!), és 2018-ban is ezt tervezem, ugyanis nem bántam meg egyetlen pillanatát sem.

Amellett, hogy a versenyfilmek vetítése kora délutántól késő éjszakába nyúlóan tart, délelőtt egyéb programok is vannak, bár most őszinte leszek: én a filmekre gyúrok, hogy tényleg ott bírjak lenni akár 15:00-24:00, ezért én ezeket a programokat ki szoktam hagyni. De talán majd 2018-ban megpróbálok egyre eljutni.

Egyébként így néz ki a felállás: végre reggelente kialszom magam (értsd a hétköznapokon 6-kor kelünk, ilyenkor meg csak 8-kor). Délelőtt otthon pihenek, főzök, esetleg beiktatok olyan programokat, amikre máskor nincs időm a szüleimmel, ha időm engedi kirándulok a kutyámmal. De legkésőbb fél 3-3 körül már indulni szoktam a fesztiválra, egészen pontosan Miskolcon a Művészetek Házába, mert a legtöbb vetítés ott van (legutóbb voltam a Bábszínházban is filmet nézni).

A Cinefest legnagyobb előnye, hogy tényleg olyan filmeket hoz el hozzánk, egyszerű halandókhoz, amelyek megjártak már néhány külföldi fesztivált is: köztük nyertes alkotásokkal, és olyan mozikkal, amiknek a magyarországi bemutatója később várható, vagy lehet, hogy nem is lesz soha itthon bemutatója. Olyan filmeket is láthatunk tehát Miskolcon, amiket lehet, soha máshol nem lesz alkalmunk megnézni.

Természetesen az is egy kétségtelen előny, hogy mindez ingyenes.

Nagyon bízom benne, hogy a fesztivál szervezői megtartják ezt a szokást. Ugyanakkor azt nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy regisztrációs jegyet lehessen szerezni. Akár csak úgy, hogy film előtt 1 órával, de aki már akkor ott van, az valahogy biztosíthassa a bejutását. Nagyon rossz érzés, ugyanis odamenni 30-40 perccel korábban, majd csalódottan távozni, vagy másik filmre átülni, ha nem fér be az ember a vetítésre.

(Az internetes foglalást nem tartom jó megoldásnak, mivel lehet, hogy napokkal korábban telt házas lenne minden előadás, miközben utólag meg esetleg ott maradnak üresen a székek… Viszont egy órával vagy fél órával biztosan tudhatnám előre, hogy bejutok vagy sem, nem utolsó pillanatban derülne ki. (Persze ez a megoldás nem jó azokra az esetekre, ha éppen bent ülök az előző vetítésen, és nem tudok kimenni jegyet szerezni a következőre.)

A lényeg: jó, hogy ingyenes a fesztivál (bár jelképes összeget, 300-400 forintot még fizetnék is érte, hogy biztos helyem legyen, és ez az összeg még vállalható, ha nagyon sok filmet akarok megnézni).

Sokszor teljesen egyedül megyek mozizni: mert a szüleim dolgoznak, esélyesen a 6 órás vetítésre érkeznek, a miskolci barátaim már rég nem Miskolcon élnek, de akik ott élnek sem akkora filmőrültek, mint én. Így nagyon sokszor egyedül érkezem, de engem ez nem zavar: moziba menni szerintem nem ciki egyedül, ráadásul rajtam kívül azért elég sokan vannak ott. :)

img_20170909_172922.jpg

Nem mondom, hogy sosem láttam olyan filmet a fesztiválon, ami nem tetszett. Dehogynem! Hiába szeretem a komolyabb filmeket, azért van olyan, hogy forgatom a szememet, legszívesebben felállnék és eltűnnék, csak a sor közepéről nem olyan egyszerű... (igen, 2017-ben is volt egy film, amiről kijöttem - nem árulom el melyik!)

Többségében azonban jó filmeket látok, ritka, hogy a 10-es skálámon 7-nél kevesebbet érne bármelyik film, de gyakori a 8-as 9-es is.

Hatalmas kedvencekre is találtam a fesztiválon, például:

  • Vademberek hajszája
  • Mustang
  • A tinilány naplója
  • Szívritmuszavarok / Arrhytmia

Szóval, azoknak, akiket érdekel a fesztivál és már januárban tervezniük kell a szabadságot a munkahelyükön, ajánlom figyelmükbe a dátumot: 2018. szeptember 14-23.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr5013552005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.