Korábban már jártunk Írországban, és amennyiben nem egy családi eseményről lett volna szó, nem biztos, hogy újra oda utaztunk volna. (Ennek persze nem csak az az oka, hogy szeretünk új tájakat felfedezni, és szinte sosem megyünk kétszer ugyanoda, hanem az is, hogy Dublin messze nem tartozik a kedvenc európai városaim közé a maga szürkeségével, egyhangúságával és kifejezetten drága áraival.
Mi jut elsőre eszünkbe Dublinról?
A szeles-esős időjárás. Meg kell, hogy jegyezzem, ez az előítélet egyik utunkra sem volt igaz, mert mind két éve, mind idén olyan 4 napot sikerült kifognunk, amikor sütött a nap, nem fújt a szél, és igazi ír nyár volt – 20-21 fokos hőmérséklettel.
Mivel a nevezetességeket már láttuk korábban (a Tű, a Guiness gyár, a Trinity College, a hidak, a Temple Bar, a Merrions Square, egyéb szobrok, terek), most két napot vidéki utazással töltöttünk – de erről majd a következő bejegyzésben – valamint elsősorban az ír kocsmakultúrát kutattuk. Most erről írnék egy összefoglalót, mit, hol, kb mennyiért lehet kapni az ír fővárosban.
Dublin, és főleg a Temple bár környéke olyan, mint egy óriásira nőtt Kazinczy utca: bulinegyed a javából. Úton-útfélen, minden egyes sarkon helyi pubokat, bárokat találunk, és ezek többségében élő, ír népzenét is hallgathatunk. Kétségtelen, hogy hangulatos, jókedvre derít, maradásra bír, hogy igyál még egy Guinesst. Érdemes tehát ezen a szakaszon is betérni egy-két helyre, hogy az atmoszférát megérezzük. A fekete nedűt szinte mindenhol 6 euróért csapolják. De ha ezen túlvagyunk, kicsit el is távolodhatunk a fő csapásvonaltól.
Az egyik ilyen kissé távolabbi kocsmában Galway-ből származó kézműves sörök is voltak csapon, lehetett szemezgetni, kóstolgatni, szintén 6 eurós árakon (az átszámolás nem javasolt, különben nem iszol semmit.) A hely neve Against the Grain – lehet nem a legközpontibb hely, de mivel Dublinban nincsenek igazán távolságok, gyalogosan is 10-15 perc alatt elérhető. Ajánlom azoknak, akik a Guinessen kívül kóstolnának valami mást is.
Egy másik hely, ami a szívünkhöz nőtt, a Darkey Kelly’s, amely ugyan kifejezetten a Temple Bar közelében található, turistát mégsem igazán találunk ott. Helyi lakosokkal telik meg a bár, szól az élő zene, és még nekünk is könnybe lábad a szemünk, ahogy az egész kocsma együtt énekel egy-egy ír népdalt. Talán a hangulat itt a legjobb, itt érzed, hogy nem csak turistalátványosságból szól a zene, itt szívükből bele adnak mindent a zenészek és a kocsmatársaság is. Ne lepődj meg, ha bármelyik vendég odafordul hozzád, kedvesen rád néz, megkérdezi, honnan jöttél, hogy érzed magad. Valójában ezen a helyen éreztük a leginkább azt, hogy milyen lehet írként élni Dublinban, és milyenek a helyiek. Máshol tartózkodóbbak voltak, vagy az is lehet, már külföldiek szolgáltak ki minket. Csapon itt is van legalább 10 féle sör (a szokásosabb márkák, köztük a Hop House is), de rengeteg whisky és gin is van az itallapon.
Én igazából hamar rájöttem, hogy a Guiness nem az én söröm (inkább a belga és a cseh vonalat szeretem), így váltottam egy idő után. Adná magát, hogy akkor whiskyt igyak, de vessetek meg, én annyira azért sem vagyok oda. Egyszer-egyszer lecsúszik pár korty, de nem jellemző. Persze a whisky imádóknak ez maga a paradicsom, és ha már eleget kóstoltad a Jamesont (és esetleg a gyárban is voltál), érdemes egy másik helyi whiskyt is beiktatni a kísérletezésbe, még pedig a Teeling elnevezésűt, esetleg a Paddyt. De ezen felül is óriási a választék eme röviditalból, az árak pedig eléggé változatosak minőségtől, márkától függően. Általában elmondható, hogy egy feles ára 5-6 eurónál kezdődik.
De mint említettem, én nem is a whiskyre váltottam, hanem a ginre. Ugyan ez a Németalföldről származó ital elsősorban az angoloknál híres, de Írország azonnal ott áll a sorban mögötte: érdemes ebből is akár több különböző márkával is megismerkednünk – ha szeretjük a gin jellegzetes ízét. Én egyébként a hagyományos, nagyobb bevásárlóközpontokban kapható gineket nem szeretem, első kellemes élményem a Tanqueray márkával ért évekkel ezelőtt, amely eszméletlenül finomnak hat a korábbi ginek után.
Adódott tehát, hogy gint akartam inni, és nézegettem a kínálatot… Találomra ráböktem egyre – leginkább az elfogadható ára miatt, ismét az 5-6 euróról beszélünk – hogy azt megkóstolom. A neve Dingle. Elsőre tonic nélkül, csak tisztán, belekóstoltam. Óriási élmény volt. Talán még finomabb is volt, mint amire a Tanquerey-jel kapcsolatban emlékeztem. Innentől kezdve nem is ittam mást, mindenhol Dingle gint kértem, hol tonikkal hol anélkül, hol citrommal, hol uborkával. Ami meglepő volt, és itthon még sosem láttam, hogy borókabogyót is dobálnak a pohárba– ha már azt is tartalmaz ez az ital, nagyon ötletes fogás. Amikor már egészen oda voltam a Dingle-től, akkor kézbe vettem a telefont és rákerestem. Ezek szerint nincs rossz ízlésem: 2019-ben a világ legjobb ginjének választották.
Nem volt kérdés, hogy a repülőtéren, a duty free boltokból ez lesz az egyetlen ajándék, amit magamnak hozok: egy üveg Dingle. Ha tehetitek, ti is kóstoljátok meg, akár egy kis borókabogyóval, tonikkal, lime-mal.
Italok után az ételekről is ejtek pár szót:
Az ír reggeli: természetesen egyszer érdemes reggelire bevállalni ezt az egyébként egész napra elegendő kalóriabevitelt tartalmazó fogást, de utána már nem biztos, hogy még egyszer megkívánja az ember. Egyébként finom, mi otthon is gyakran eszünk hétvégén angol típusú reggelit, bacont, tojást, de azért ez elég kemény, hogy még pluszban kolbász, tócsni szerű krumplis cucc, paradicsomos bab, és puding is van a tálon – ami alatt ilyen hurka szerű húspogácsát kell elképzelni. Mi a Temple bár negyedben ettünk egy ilyen reggelit, 10 eurót kóstál, de garantáltan estig nem leszünk éhesek utána.
A Bunsen nevű hamburgerezőbe több okból is benéztünk: egyrészt a társaságból többen szerették volna kipróbálni, másrészt több listán is, Európa 10 legjobb hamburgerezője között szerepel. A hely szintén a Temple Bar negyedben található, az étlapjuk mindössze egy névjegykártyára ráfér, a kiszolgálás gyors, pontos. A hús valóban kiváló minőségű, a mediumra kért pogácsa tökéletesen készült. Ízletes volt, de annyira nem éreztem, hogy mitől lenne ez Európa egyik legjobb hamburgere. Olyan nagyon sokat fejlődött a hamburger kultúra Magyarországon, hogy elájulni már nem ájultam el ettől, otthon is tudunk ilyen hamburgert enni több helyen is. Az árak: eddigre már hozzászoktunk az ír árakhoz, és a jó minőségű, otthon kapható hamburgerek után annyira nem tűnt vészesnek krumplival együtt 11-12 euró körül fizetni egy menüért.
Sokat panaszkodtam az árakra utunk során, és láthatjátok, hogy egyébként sem fine dining éttermekben töltöttük az időnket, ír reggelivel és hamburgerrel is el lehet lenni. (A tengeri finomságokról majd megemlékezem a következő írásban, a vidéki Írország résznél). Ugyanakkor a legolcsóbb lehetőség egyértelműen az, ha a street foodokból válogatunk, abból pedig meglepő módon a legjobb választás egy pizzaszelet, egy bizonyos helyen, a DiFontaine's pizzázóban a Temple Bar szélén, közel a folyóhoz. Ide még akár éjfélkor is betérhetünk egy szelet pizzára, a tésztája meglepően jó minőségű, óriási szeletet adnak, én eggyel is jól laktam. A legegyszerűbb 3,5 euró, a több feltétet tartalmazó szeletek pedig 4,5 euró körüli árakon mozognak. Igen, ez is jóval több, mint itthon egy szelet pizza, ugyanakkor finom, és ha kevés pénzből akarnám felfedezni Dublint, lehet, hogy minden este itt ennék (valójában egy talponálló, de egész pizzát is lehet kérni elvitelre).
Ennyit egyelőre a második dublini utunkról, ahol egyébként nagyon jól éreztük magunkat, elsősorban a társaságnak köszönhetően. Továbbra sem a kedvenc városom, de ha bulizni szeretnétek, és baráti társasággal vágytok valami újdonságra, akkor mindenképp megér néhány napot. Írország szebbik arcát sokkal inkább a városon kívül találjátok meg, a következő posztban arról írok majd.
