Élménypulzus

Élménypulzus

Nehéz istennek lenni – színházélmény

2018. május 29. - Konika

Nem olyan rég láttam a Trafóban Mundruczó Kornél Látszatélet c. darabját, és meg is írtam itt, hogy mennyire tetszett, és hogy mást kaptam, mint amit vártam a rendezőtől, amit a filmjei alapján tapasztaltam. Ezen felbuzdulva vettem gyorsan jegyet egy kicsit régebbi darabjára, a…

Tovább

Twin Peaks – 1. évad

Megkésett sorozatélmény

  Még túlságosan kicsi voltam, amikor 1990-ben elkészült a Twin Peaks c. sorozat. Azóta ugyan már rengeteg időm lett volna bepótolni David Lynch kultsorozatát, valamiért mégis kimaradt az életemből. Egy-két képkockát láttam belőle, na meg ismerősen csengett egy-egy dal, de…

Tovább

Hang nélkül – filmélmény

Még kevesebb hanggal, talán

  Azt hiszem, mindenkinek van egy horror-filmes korszaka. Nekem legalábbis volt. Ez kb. a gimnázium idejére tehető, és olyan filmeket jelentett, mint a Sikoly és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron filmek… Mielőtt bárki el kezdene sikítozni, hogy azok a tinihorrorok nem számítanak…

Tovább

Néha a kevesebb több

7 vérfagyasztó nap – filmélmény

Ritkán fordul elő, hogy egy filmet előre lecsekkolok az imdb-n, hogy hány pontra értékelik, mert ha meglátom, hogy 7 alatt van, akkor gyakran már meg sem nézem, de moziban biztos nem. Valamiért erre a filmre mégis rákerestem, és azt láttam, hogy 6 alatti, 5,valamennyin állt… De…

Tovább

Bűnös vagy ártatlan?

Margaret Atwood: Alias Grace - könyvélmény

Idei tavaszi könyvélményem az Alias Grace, amelyet megmondom őszintén, egyetlen ok miatt vettem a kezembe: az írónő másik regényéből készült sorozatért, A szolgálólány meséjéért teljesen odavagyok, megőrülök érte. Nagyon bíztam benne, hogy ez a regény is hasonlóan komor,…

Tovább

Emberek! Emberséget!

A mi osztályunk – színházélmény

Több helyről is hallottam már, hogy a lengyel író, Tadeusz Slobodzianek színdarabja, A mi osztályunk olyan mű, amelyet nem lehet elrontani színpadon, önmagában annyira erős, hogy a rendezéstől függetlenül is csak jól sikerülhet. Az alaptörténet szerint, egy lengyelországi…

Tovább

A legboldogtalanabb szurkolók

Diósgyőri stadionavató – kettős élmény

Szurkolói körökben divat divatszurkolónak nevezni azt, aki csak akkor megy ki meccsre, amikor éppen nagyon jól megy a csapatnak, vagy éppen akkor, amikor egy új stadion avatásáról van szó: amikor kódolva van az ünneplés és a jókedv. Sosem értettem egyet ezzel a kategorizálással,…

Tovább
süti beállítások módosítása