Két olyan magyar filmet sikerült megnéznem a közelmúltban, amelyek még 2016-ban moziba kerültek, de nekem még eddig kimaradtak. Két nagyon különböző film, de mindkettő a maga nemében eléri a 7-es pontszámot. Lássuk, hogy melyiket kinek ajánlanám inkább:
Az állampolgár: azoknak, akiket a menekültkérdés kicsit mélyebben is érdekel, nem csak a migránsozás szintjén. Ezen felül felhívom a figyelmet arra, hogy nem egy gyors tempójú alkotás, van idő közben elmélkedni.
Kút: fiatalosabb, pörgősebb, a másik filmhez képest mindenképpen vagányabb alkotás a benzinkúton ragadt kurvák és a benzinkutas rég nem látott fiának történet-összekapcsolása. A friss magyar film iránt érdeklődőknek, a kicsit erőszakosabb filmek kedvelőinek ajánlom.
De persze mindkettő tetszhet, hiszen nekem is bejött mindkettő alkotás.
A hiányosságok: Az állampolgárnál nekem nagyon nehezen volt hihető a tanárnő szerelme a tanítványa iránt: nem, nem azért, mert miért szeret bele egy fekete bőrű férfiba, hanem hogy úgy egyáltalán ebben a korban (50 felett) bele lehet-e úgy szeretni bárkibe, hogy elhagyd a családodat, a teljes addigi életed. Elfogadom, hogy létezhet ilyen mély szerelem, amiért a kérdésre igen a válasz. De itt nem láttam azt az őrjítő egymásra találást, a teljes lelki összefonódást, elköteleződést. Egy könnyű kalandot láttam, ami mindkét félnek felszabadító volt, de szerintem egyik félnek sem megrendítő, életet megváltoztató. És így már kicsit bicsaklott a történet.
A film legerősebb jelenete még a legelején van, amikor vizsgázik az afrikai férfi, és a Szózatot szavalja. A vizsgáztató ezzel kapcsolatos kérdése több mint tapintatlan, és nézőként is elszégyelltem magamat. Ezt az érzést utána már nem igazán tudta a film újra elérni, hiába volt megannyi jelenet, amely hasonlóan elgondolkodtatott.
A Kút című filmnél is éreztem hiányosságot a történetben, hiszen nem értettem sem a főszereplő Mária karakterét, sem a fiúét, aki beleszeret. Kevésnek tűnt mindkét fél motivációja, háttértörténete. Nem beszélve a fiú erőszakban való tobzódásáról a film végén. Valamiért a jelleme egyáltalán nem hajazott erre a viselkedésre, és többször jeleztem már más írásokban is, hogy az erőszak, ha nincs kellően alátámasztva, megindokolva, nem tud felkavaró lenni számomra. De semmiképpen sem úgy, hogy ettől tátva maradjon a szám és dobjak egy hátast.
A film nagy erénye ugyanakkor a kiváló színészvezetés, az operatőri munka és a kutyás történet, amely mintegy mellékszálként végig követi a film eseményeit.
Utóhatás: mindkét filmet érdemes volt megnézni, mindenképpen a jobbak közé tartoznak hazai viszonylatban. (Bár az még jobb lenne, ha nem érezném, hogy hozzá kell tennem: hazai viszonylatban.)