Élménypulzus

Élménypulzus

Néha a kevesebb több

7 vérfagyasztó nap – filmélmény

2018. május 18. - Konika

Ritkán fordul elő, hogy egy filmet előre lecsekkolok az imdb-n, hogy hány pontra értékelik, mert ha meglátom, hogy 7 alatt van, akkor gyakran már meg sem nézem, de moziban biztos nem. Valamiért erre a filmre mégis rákerestem, és azt láttam, hogy 6 alatti, 5,valamennyin állt… De közben már elígérkeztem a filmre, így eszembe sem volt lemondani, csak éppen úgy ültem be rá, hogy rosszra számítottam.

Minden szubjektív. Ne higgy, az imdb-nek!

Nekem tetszett ugyanis a film. Na jó, nem 9-10-es kategória, de egy 7,5-öt simán megér nálam. Miért?

A történet 1976-ban játszódik: egy olyan gépeltérítésről szól, amely valóban megtörtént. A téma pikantériája, hogy aki látta A skót király című filmet (nekem nagy kedvencem), annak ismerős lehet onnan, mert amikor a film vége felé a skót orvos már el akar menekülni Ugandából, akkor a reptéren egy pillanatra láthatjuk, hogy egy eltérített gép utasai az afrikai ország repterének várótermébe zsúfolva várakoznak…

Abban a filmben csak egy apró mellékszál volt, most viszont megtudhatjuk, hogy kik és miért rabolták el a gépet, rajta több mint 200 utassal, hogyan érkeztek meg Ugandába, és hogy az izraeliek milyen mentőexpedíciót indítanak a megmentésükre.

Ráadásul az egészet három történetszálra építi fel a rendező: egyrészt láthatjuk a német terroristákat, egy nőt és egy férfit, és próbáljuk megérteni, hogy német baloldaliként, miért álltak össze palesztin terroristákkal, akik elsősorban a zsidó származású, izraeli utasokkal akarják zsarolni az izraeli kormányt. Másrészt az izraeli kormány feszült pillanataiban is ott lehetünk közvetlenül, látjuk, ahogy őrlődnek a „nem tárgyalunk terroristákkal” elvük és aközött, hogy lehetetlennek tűnik katonai akciót indítani egy olyan afrikai ország területére, ahol a diktátor nem adja semmi jelét annak, hogy esetleg ne éppen a terroristák oldalán állna. Harmadrészt kapunk egy mellékszálat is, amelyben egy izraeli katona és a barátnője konfliktusát láthatjuk amiatt, hogy a fiúnak miért kell elmennie egy ilyen bevetésre?

Hát azért, mert katona….Na.

Ez a történetszál túl nagy hangsúlyt kap, építve arra a motívumra is, hogy a barátnő táncos, és éppen egy előadásra készül, a táncjelenetek pedig jó indokot szolgáltatnak arra, hogy összevágják a film egyéb jeleneteivel.

Véleményem szerint teljesen feleslegesen. Maga ez a szerelmes sírás sem adott hozzá a filmhez semmit, és a táncjelenetek engem sokkal inkább zavartak, nem értékeltem a párhuzamot és a vágást sem. Összességében az egész film meglett volna enélkül az egész történetszál nélkül is.

Önmagában teremtett elég feszültséget az izraeli miniszterelnök dilemmája, valamint a német származású terroristák elbizonytalanodása és kitartása. Akkor mégis miért nem adok majdnem 8 pontot?

Egyrészt a fent említett harmadik szál dramaturgiailag rossz kivitelezése miatt, másrészt annak ellenére, hogy elmesélve (vagy az előzetes alapján) úgy tűnhet, hogy ez a film biztos jó kis pörgősre sikeredett, azért figyelmeztetnék mindenkit: inkább lassú alkotásra készüljenek. Lassan építkező, a feszültséget inkább a párbeszédekben, mint az akciókban kereső filmet kaptunk, és ugyan nekem ez a feszültségkeltés bejön, ugyanakkor párszor én is érzékeltem, hogy egy fokkal nagyobb tempót is el bírtam volna viselni.

Ajánlom mindazoknak, akiket érdekelnek az igaz történeten alapuló filmek, vagy szeretik a 70-es évek világát. Vagy azoknak, akik szeretik Daniel Brühlt – én a Hajsza a győzelemért c. film óta nagyon kedvelem, bár olyan erős színészi játékot azóta sem láttam tőle.

Pontszám: 7,5

Utóhatás: Meg kellene nézni újra A skót királyt...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2813965922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása