Élménypulzus

Élménypulzus

A legboldogtalanabb szurkolók

Diósgyőri stadionavató – kettős élmény

2018. május 08. - Konika

Szurkolói körökben divat divatszurkolónak nevezni azt, aki csak akkor megy ki meccsre, amikor éppen nagyon jól megy a csapatnak, vagy éppen akkor, amikor egy új stadion avatásáról van szó: amikor kódolva van az ünneplés és a jókedv.

Sosem értettem egyet ezzel a kategorizálással, hiszen a szurkolói lét szerintem a szívben gyökerezik, főleg egy olyan helyen, mint Miskolc, szinte veled születik. És attól még, mert valaki nem tud minden meccsen kint lenni – vagy nem is akar, teszem azt – attól még a vereségek, a csapatot érő szerencsétlenségek, igenis fájnak a szívének, nem tud egy legyintéssel továbblépni rajta.

Szóval én amolyan divatdrukker vagyok, mivel ugyan Miskolcon születtem, de már több mint 10 éve Budapesten élek. Meccsekre akkor tudok menni, ha egyébként is dolgunk van Miskolcon, látogatóba megyünk: a húszas éveimben ez még viszonylag gyakori volt, de a 30-as éveimben már nagyon ritkaságszámba megy. Ezzel együtt azért az idei szezonban is eljutottam még egy meccsre, a mostani stadionavatón kívül.

Divatdrukker. Fáj, amikor így neveznek a fanatikus ultrák. Azért, mert elköltöztem a szülővárosomból, és az anyukámat is ritkán látom, nem lett belőlem divatgyerek, és ugyanúgy szeretem az édesanyámat, mint amikor vele éltem. 

Olyan divatdrukker vagyok, aki minden meccset próbál megnézni, legalább az összefoglalókat, közel 20 éve követem mi történik a csapattal, mindent elolvasok, és mindig összeszorul a szívem, amikor bajban van.

Olyan divatdrukker vagyok, akinek annyira fájt, amit szombaton látott a meccsen, hogy majdnem elsírtam magam. Annyira fájt, hogy miközben fülig érő szájjal, vidáman érkeztem, lőttem a fényképeket, mégsem volt kedvem még csak bejelentkezni sem a FB eseményre, nem hogy a képeket megosztani.

img_20180505_165628_1.jpg

img_20180505_180842.jpg

 

Nem tudom, mit akarok kihozni ebből az írásból…

Csak azt tudom, hogy úgy érzem, a hétvégi vereséggel és a kilátástalan játékkal a kiesés teljesen reális forgatókönyvvé vált a Diósgyőr számára. Azt is tudom, hogy mióta az eszemet tudom, több a bánat, mint az öröm ennél a csapatnál. Nem tudom, mi lenne a megoldás – csak úgy érzem, nem kellett volna elküldeni Bódog Tamást, inkább felemelt fejjel, harcolva, de vele estünk volna ki, mint a teljes kilátástalanságot és elképzelést nélkülöző mostani játékkal. Mi lehet a baj? A vezetés, a focisták, a politika, a pénz, az edző, bármi egyéb? Mi már mindent hallottunk itt az évek során… És szerintem senki nem tudja a megoldást, hogy mitől lehetne ez az egész jobb, ha nem is most azonnal, de hosszú távon. 

Kicsit féltem, hogy a stadionavatón le is bontjuk a stadiont.

Mindezzel együtt nem felejtem: nagyon jó élmény meccsre járni. Hatalmas közösségformáló ereje van, nincs annál nagyobb öröm, mint hazafelé a villamoson ugrálni és a csapatot éltetni, ünnepelni, vagy még csak odafelé menet mindenkivel összekacsintani, aki piros-fehérbe öltözött. Közösségteremtő ereje van, és öröm látni, hogy Miskolcon az igazi fanatikus szurkolók mellett családok is kint vannak, kicsi gyerekekkel. Ez a közösségformáló erő, ez a tömeghangulat az, ami viszont az eufória mellett a teljes depresszióba is magával tudja rántani az embereket. Amikor közel 14.000 ember fütyüli ki a saját csapatát a mutatott teljesítmény miatt, az ugyanolyan erős élmény, mint az ünneplés. Jártam már olyan meccseken, amin kikaptunk – nem is egyszer. De a szombati érzés, ami az eufóriából átbillentett a teljes elkeseredésbe, új volt számomra. És még ma is érzem. 

Persze szurkoló maradok. A szívem mélyén örökre.

De divatdrukker – egyesek szemében mindenképpen. Mert ez az érzést nem szeretném újra átélni, regenerálódnom kell, hogy újra ott akarjak lenni, és hogy újra teljes szívemből éltethessem a csapatot. Nem megyek meccsre – otthon szurkolok, és otthon szomorkodom majd.

És hogy mi végre is itt e bejegyzés? Végül is élménypulzus a blog címe, és még ha negatív értelemben is, ez a szombati meccs az egyik legerősebb élmény, ami mostanában ért.

Utóhatás:

Talán valaki elátkozta ezt a csapatot…

Mintha sosem akarna semmi sem összejönni...

Pont ott, ahol ilyen sokan örülnének neki…

Hajrá Diósgyőr!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2213899224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.05.09. 13:46:58

Amíg vannak olyan szurkolók, akik kijárnak a meccsekre, addig fennmarad az a hamis látszat, hogy erre a korrupt pénzmosó sörfocira szükség van Magyarországon.
Szerintem bojkottálni kéne ezt az egész bohózatot mindaddig, amíg minden mostani ingyenélő résztvevő el nem tűnik a sportágból és az teljesen tiszta lappal a nulláról újra nem indul.
Én személy szerint már kb. 20 éve bojkottálom, de kevés vagyok.

HONI SÖRFOCINK

Sörfocinknak langy tavába
Dől a lé, mint ittas Jedi-k,
S léhűtőink bükkfalába
Sárarannyá nemesedik.

Honunk bár épp nyomortanya,
S államkasszán ördöglakat,
Vidi vacsin Bankár Sanya
Pocistákat tök jóllakat.

Lelátón az éhes tömeg
Álma néhány rántott turul.
Pályán meg a derék nő meg,
S labda mellett jobb-bekk gurul.

Jónép húz a nadrágszíján,
(Padlón sárga csekkből alom)
S focit bámul munka híján…
Szurkolj szittya birodalom!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/03/honi-sorfocink.html

Májkell123 2018.05.09. 15:18:51

Én ugyanebben a cipőben járok mint te, csak engem Miskolcról Kecskemétre fújt a sors szele.
Lefújás után szégyent éreztem. Ki lehet kapni, de nem ilyen játékkal. Ezek a "játékosok" (a szezon végén remélem szétzavarják ezt a keretet) semmit sem éreztek át abból, nekünk mezei szurkolóknak milyen fontos ez a meccs. Egy év múlva ők már nem lesznek itt és leszarták. Mi meg 20 év múlva is itt leszünk. De majd az idő mindent begyógyít. Ha még lesz értelme a Videoton elleni meccsre hazamegyek. A jégkorongban mostanában több az öröm. :)
Mert aki diósgyőri ........

Konika 2018.05.10. 09:45:45

@Frady Endre: Azzal együtt, hogy most én is kvázi bojkottálni akarom a meccsre járást, nem teljesen értek egyet... Ha ugyanis tényleg mindenki ezt tenné már 20 éve, akkor olyan szinten kikopna a hagyományból, elfelejtenék az emberek, hogy utána még nehezebb lenne újrateremteni a hangulatot, újra odacsábítani olyan 20-30 éveseket, akik előtte sosem jártak még meccsen. Legalábbis Diósgyőrben tényleg öröm látni, hogy mennyi gyerek van kint a pályán, és ilyenkor szívják magukba az igazi szurkolás élményét...az elköteleződést... A foci tényleg borzasztó....de öröm látni, hogy vannak még kitartó szurkolók pl Diósgyőrben, vagy akár a Fradinál. A szakma nulláról indulása viszont tényleg jó lenne...

Konika 2018.05.10. 09:49:27

@Májkell123: Igen, a jégkorong ad egy kis vigaszt, de mégsem ugyanaz, mint a foci... :) Így, hogy eltelt megint pár nap, kezdek újra bízni a bent maradásban, de persze attól is függ, mi lesz most hétvégén...és igen, mi 20 év múlva is járunk még meccsre...
süti beállítások módosítása